Volupté

Hogyan lesz valaki parfümmániás? És miért ír róla?

Eredetileg más címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, de a minap tette fel nekem ezt két kérdést az egyik férfi ismerősöm. Neki nem volt kedvem elmesélni, mert úgysem értené meg, nektek viszont megteszem.

8 éves koromban kaptam az első illatomat, anyukám lepett meg karácsonyra egy Impulse deoval. Nem, ez nem az a régi fajta Impulse volt, amivel a nyolcvanas és kilencvenes évek lánykái permetezték magukat, majd hódítottak a diszkókban, amiből én sajnos kimaradtam. Ez már új generációs, új csomagolású Impulse volt, a kilencvenes évek végén. Következő karácsonyra már egy igazi illatot kaptam, az Exclamation Playt! . Ikon volt az is, bizony. A nagyágyú viszont ezután jött. Gyakran látogattak minket a csehországi rokonaink, akiknek volt egy parfümériájuk. Tőlük kaptam a Gucci II-t, ami azóta is igaz szerelmem. Ezután kezdődött a kábulat, a vad szerelem, a vágy az illatok iránt. Ekkor már az egész rokonság tudta miben szenvedek, ezért sorba leptek meg a csehek is és anyukámék is különböző csodákkal. Mert csodák ezek a kis üvegcsébe zárt löttyök, azok ám! Órákat voltam képes ülni a szobámban és illatozni őket, elemezni, felfedezni, bőrre és hajra, ágyneműre vagy a levegőbe fújva. Kutattam utánuk az interneten, lázasan vágtam ki a képeket a magazinokból majd ragasztottam füzetbe, jegyzetekkel tarkítva. Ha beszabadultam egy parfümériába az eksztázis egy újabb fázisát éltem meg. Aztán szép lassan rájöttem az egészre. Az illatok titkokat rejtenek. Emlékeket, vágyakat. Felperzselnek, megnyugtatnak, frissítenek, biztatnak. Szexivé vagy éppen bájossá tesznek. Dühítenek is akár. Keveset fotózok. Az emlékeim nem fotóalbumokban vannak, hanem a polcomon, flakonokba zárva. Mert bizony ott van az első csókom az Avon Spiritben, az első gimis napom a Puma Jamaicában, az első szerelmem az Avon Winkben, az első vágy a Jil Sander Jilben. Személyek, az anyukám Kenzoban, a legvadítóbb férfi az In Blackben. A gyerekkorom, a kamaszkorom, szerelmek, munkahelyem, főiskola, könnyek, szeretkezések, bulik és élmények, vágyak, élvezetek. Mindet flakonokba zárom, mindegyikre egy-egy adott illat emlékeztet. Azt hiszem ezt nehéz elmagyarázni valakinek, aki nem leli fel a parfümök varázslatos világát, mert felesleges pénzkidobásnak tartja, vagy pedig csak egy finom illatot szeretne. Mert ez egy életre szóló szenvedély. Hát hogyan is magyarázhattam volna el ezt egy hímnek, aki a polcomra nézve azonnal megállapítaná, hogy a parfümökre költött összegből már kocsit is vehettem volna. De vajon okozott-e volna ennyi varázslatot?

Írni pedig azért kezdtem róla, mert újságíróként dolgozom. Az írás szintén nagy szerelmem, miért ne vonjam össze e két élvezetet? A másik oka az, hogy szeretnék kicsit segíteni azoknak, akik elveszettnek érzik magukat az illatok tengerében, vagy nem találják köztük az Igazit. Szubjektív véleményt írok, saját tapasztalatokból, nem pedig marketingszövegből merítek. Örömmel várom a hozzám hasonló parfümmámorosok véleményét vagy tippjét, hogy mivel bővíthetném még szeretett gyűjteményem.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!